Taittinger Collection

Harmonikus kompozícióra törekedett, olyan megoldásokra, amelyek csak az alapvető geometrikus formákat tartják meg. A palackon szereplő motívum a kinetikus művészet tökéletes példája, amely mozgalmat ő maga alapította. Ugyanez a motívum köszön vissza az általa létrehozott Vegas sorozat darabjaiban (világszerte ismert, dombormű illúzióját keltő geometrikus formák).

A háborút követő időszak óta az 1978-as szüret volt az egyik legkisebb Champagne történetében. Különösen meleg és száraz időjárás előzte meg, ami a kékszőlőnél igen magas alkoholfokot és kiváló minőségű évjáratot eredményezett.

Szenvedéllyel tanulmányozta Kandinsky és Le Corbusier műveit, 1947-től pedig az absztrakt művészettel foglalkozott, amely egyértelműen meghatározta alkotásaink stílusát. A Galerie Denis René társalapítója, amely az „absztrakt festészet” első úttörőit volt hivatott felkarolni. Vasarely a hagyományos állványfestészet és a megszokott technikák fokozatos, majd teljes elutasítását hirdette. 1997. március 19-én, 89 éves korában halt meg.

Az 1985-ös Taittinger Collection számára megalkotott palack ezen stílus szellemében készült. Fekete háttér előtt aranyhegedűk fonódnak egybe, az őket életre keltő láthatatlan zenészek sem hiányoznak a képről, a művész szemléltető tehetségének köszönhetően nagyon könnyen odaképzeljük őket. Ez az egyik legbensőségesebb tisztelgés a champagne előtt.

A háborút követő időszak óta az 1981-as szüret úgyszintén az egyik legkisebb volumenű volt Champagne történetében. Ennek ellenére kimagasló minőségű szőlőt adott. Egy napsütésben igen gazdag augusztust és egy viszonylag esős szeptembert követően a kékszőlő és a fehérszőlő alkoholfoka egyaránt kiemelkedően magasnak bizonyult.

A plasztikus eljárása alapvető módszereként az akkumulációt használta, hogy azon keresztül mutassa be a valóságot. Ez volt az ő válasza az ötvenes évek kicsit elfáradt absztrakt művészetére, ami jelzi, hogy a valóság fogalmának újabb megközelítését szerette volna szemléletesen bemutatni. Arman megsokszorozta vagy éppen ízekre szedte a tárgyakat, igazi célja azonban az volt, hogy egyesítse azokat, akár fragmentáció, akár több assemblage formájában. 2005. október 22-én halt meg New-Yorkban.

Az üveg közepén található arany folt azt a víziót jeleníti meg, amely minden ember sajátja, aki egyszer végigvonul Champagne harcmezőin, egy ágyú tűzijátéka az éjszakában. A pillanat, amikor a lélek gyáván utat enged a valóságnak... André Masson 1987 októberében halt meg Párizsban, néhány hónappal a Taittinger-val való együttműködés után.

Isten gondviselése és történelmi pillanat - így jellemezték az 1982-es szüretet, ahol a kivételes mennyiség találkozott a kiváló minőséggel. Négy évnyi gyenge hozam után az ültetvény végre megmutatta mire képes a csodás napsütéses júliusi és augusztusi hónapoknak köszönhetően.

Az 1920-as évektől aktívan részt vett a szürrealista mozgalomban, ami művészetének központi elemét képezte. Az egész 20. századra oly jellemző szemléletváltás hatására a kubizmus és az absztrakt felé fordult. Masson lételeme a szabadság és a függetlenség volt és igen kifinomult éleslátással rendelkezett. Beutazva a világot folyamatosan kereste a szenvedélyt és az állandót, ám életbölcsessége arra tanította, hogy „nem létezik befejezett világ”. Masson formai világa folyamatos mozgásban volt. Művei elragadó látványosságok, egyszerre riasztanak és bűvölnek el zaklatott szépségükkel.

Az így nyert ihlettől vezérelve színes fényfoltok kerültek rá, amelyek mintha örökké ott szeretnének maradni... De nem állnak ott mozdulatlanul, hanem Vieira da Silva technikájának köszönhetően felfelé törnek, az ég felé... buborékcsokor formájában.

Miután egy évvel korábban az „évszázad szüretét” ünnepelték, ki gondolta volna, hogy mindez 1983-ban megismétlődik? Az egész évszakot jellemző nagyszerű időjárási körülményeknek köszönhetően a szőlőültetvény ismét csodás termést adott.

Fiatalon Párizsba költözött, ahol folytatta tanulmányait, festészetet tanult Fernand Léger mellett, szobrászatot Antoine Bourdelle vezetésével, míg a metszés technikáját Stanley William Hayter-től sajátította el. Ekkortájt találkozott későbbi férjével, a magyar festőművész Szenes Árpáddal is. Vieira da Silva festészete boldogságot áraszt, a vonalak és színek ritmusa olyan, akár egy szenvedélyes és titokzatos zenemű. A képzelet nem feltétlenül a szellem felépítménye, hanem inkább a felépítés módja határozza meg. Vieira da Silva egész művészetét ez a paradoxon táplálja, végig jelen van az effúzió és visszafogottság, az aprólékosság és káosz, a fény és árnyék kettőssége.

Vizuális sokkot akart előidézni a pointillé-technika és bizonyos erőteljes színek megfelelő alkalmazása révén, úgy, mint a Van Gogh-sárga, a királykék, az angolzöld. Ám nem elégedett meg ezzel. Az arcot keretező haj szinte egybefolyik a többi résszel; az aláírása fölött indul és egészen a szőlőtőig tart, arra emlékeztet, hogy a champagne a természet és az emberi tehetség felbonthatatlan egységéből született.

A januári és februári kegyetlen fagyok számos szőlőültetvényen nagyrészt helyrehozhatatlan károkat okoztak. Nyár elejére szerencsére javult a helyzet, a szőlő virágzása gyorsan zajlott. A szeptemberi és októberi pompás időnek köszönhetően megnőttek a szőlőszemek és súlya lett a fürtöknek.

1960-ig absztrakt expresszionista stílusban festett, majd ő lett az amerikai pop-art mozgalom egyik legnevesebb művésze. Vizuálisan igencsak kifejező alkotásait a képregények és a mediatizált mindennapi képek ihlették. Ezeken gyakran alkalmazta a „Ben-Day” technikát: pontokból álló sablon, amely a nyomtatott képek szemcsés jellegét utánozza. Életműve a „populáris kultúrát” tükrözi vissza, bemutatva annak működését és nehézségeit (háború, társadalmi konfliktus), szélsőséges életképeket tárt elénk századunk „propagandájaként”. 1997. szeptember 29-én halt meg Manhattanben.

Fémes, világos színt választott az üveg borításához, a kék és sárga vonalak pedig olyanok, mint az arabeszk, megmutatják, hogy az élet a kihívásban rejlik. A fésűs ábrázolással és a lefelé görbülő színes vonalakkal Hans Hartung tökéletesen hasznosította az üveg vonalait és felépítését, hogy megtapasztalhassuk a mozgásban levő éltető bor erejét.

Az 1985-ös szörnyű fagyok után 1986-ra a champagne-i szőlőbirtokok bámulatos megújuló képességéről tettek tanúbizonyságot. A szőlő egy hét alatt kivirágzott és csodás fürtök fejlődtek, rengeteg szőlőszemmel. Az eredmény: kiegyensúlyozott bor, ideális savtartalommal, mely kecsességet, frissességet és eleganciát kölcsönöz az évjáratnak.

A lírai absztrakció mesterévé vált és függetleníteni akarta magát a különböző iskoláktól. Fiatalkorában elvetette a Bauhaus iskolát, inkább klasszikus festészetet és technikákat tanult a lipcsei, drezdai és müncheni képzőművészeti akadémiákon. A képein megjelenő foltok felhőkké, tornádókká, karmokká, remegő kévékké válnak, mindegyikben a művész energiája jut kifejezésre.

A krizantém mellett döntött, hiszen semmi más nem tudná jobban megidézni a király felszentelését, mint a japán császári embléma. Minden egyes ragyogó színnek bűvös szerepe van: a narancsvörös a felkelő napot idézi, a kobaltkék a sintoista vallás imahelyszínének, a szent sziklának a jelképe, míg a szürkéskék a nap fényének tükröződése a hegycsúcsokon, amikor a nappal felváltja hajnalt.

Az 1988-as szeptember végi szüret igen kedvező időjárási feltételek mellett zajlott. A szüret előtti napsütéses utóidénynek és a hűvös éjszakáknak köszönhetően a szőlő ideális cukor-sav arányt ért el. Az évjárat borai letisztultak, kiemelkedő illat- és aromajegyekkel, melyek az idő múlásával csak felerősödnek.

1955 márciusától a figuratív művészetről az absztrakt festészetre tért át és részt vett az „informális művészet” mozgalomban. 1962-ben szülőföldjén, Japánban, hivatalosan is elismerték művészetének jelentőségét. „Plein Soleil” című képe szerepelt az 5. japán kortárs művészeti kiállításon, miközben a tokiói modern művészeti múzeum is megvásárolta néhány festményét. 2002-ben halt meg.

A háttér zöld színű, akárcsak a champagne-i szőlőlevelek, a madarak furcsa formát öltenek, mint amilyeneket a kopt kolostorok féldomborművein, vagy az indián törzsek totemjein láthatunk. A madarak készek kirepülni, megszabadulni korlátaiktól, a bezártságból, hogy továbbadják az öröm egyetemes üzenetét, akárcsak a bor, amelyet megtestesítenek.

Az időjárási körülményeknek köszönhetően az érett szőlőszemek kivételes cukortartalommal rendelkeztek, ez ugyanakkor nem érintette negatívan a pezsgő savtartalmát, amely megfelelő maradt. Az ehhez hasonló erőteljes, fás és aromában gazdag borok friss ízt eredményeztek. A fent említett tulajdonságok időtállóvá teszik e nagyon jellegzetes évjáratot.

Festő, szobrász, nyomdász és kerámiaművész, a nagy művészi múltú Hollandia kultúrájának megkerülhetetlen személyisége. Corneille a madarak megfestője volt, amelyek a szabadság és a Szellem jelképei és a macskáké, minden bizonnyal azért, mert kétszínűségük kedvenc ellenfelére, a Nőre emlékeztette az élet örömeit habzsoló művészt. 1948-ban a CoBrA avantgárd mozgalom egyik alapítója, amely azt vallja, hogy a világra való nyitottság mindennél előbbre való és a művészet bármely formájával való egyesülésre törekszik. Corneille 2010-ben halt meg Auvers-sur-Oise-ban.

A művész későbbi alkotásai is hasonló vonásokkal rendelkeznek, amelyek megtalálhatóak a champagne tiszteletére komponált palackon is. Az okkersárga háttérre a festő által itt-ott foltokban elhelyezett pipacsok a nosztalgikus és forradalmi törekvés jelképei. A hátteret ellepő kalligrafikus jelek a szürrealisták híres „automatikus írását” idézik.

Az 1992-es szőlőtermés érését lassította az olykor borús idő, de az augusztus végi és szeptember eleji napos időjárásnak köszönhetően végül elérte a teljes érettségi szintet. Az 1992-es borok tulajdonságaikat tekintve beilleszkedtek a korábbi nagy évjáratok sorába. Az érett szőlőszemek adják a bor testességét és erőteljes aromáját. Savtartalma tökéletes, élénkséget és általános egyensúlyt kölcsönöz, a korty tartalmas és hosszú, melyhez virágos és citrusos jegyek társulnak.

Építészeti tanulmányai végeztével a világhírű Le Corbusier-nél kezdett el dolgozni. Viszonylag korán a rajz és a festészet felé orientálódott. 1939-ben New-Yorkba költözött, ahol barátaihoz, Masson, Max Ernst és Miro, hasonlóan őt is elbűvölte az absztrakt expresszionizmus világa, ahogy a hozzájuk hasonló fiatal amerikai festők egész nemzedékét. Még Jackson Pollock, az action painting iskola alapítója is elismerte, hogy a száműzetésben élő párizsi művészek csoportja igen nagy befolyással volt művészetére. 2002-ben halt meg Olaszországban.

„Azt festem meg, ami láthatatlan” - mondta. „A festményeim már nem dekódolhatóak. Csendélet és virágok már nem léteznek. A képzeletbelit, a kiismerhetetlent akarom megfesteni”. Kiismerhetetlen, de nem értelmezhetetlen annak számára, aki lélekben hagyja magát elkalauzolni a rejtélyes szakadékok, tenger alatti mélységek, fantázia szülte barlangok, csendes és viharos égbolt világába. Ezekben a mélységekben a szemlélődő a teljes fizikai szabadság és súlytalanság érzetét élheti át.

Az 1998-as szüret szeptember közepén esős időben kezdődött. A hideg és meleg időszakok váltakozása után hamar visszatért a napsütéses időjárás, megmentve ezáltal a tökéletesen érett és bőséges termést. Az alkohol-sav arány igen sajátos volt, a szüretet a legjobbak között tartják számon. Az 1998-as borok hihetetlen intenzitással és harmonikus aromával rendelkeznek. Mindehhez állandó frissesség társul, amely alkalmassá teszi őket a hosszú idejű tárolásra.

Miután befejezte tanulmányait a neves hangcsou-i Képzőművészeti Akadémián, 1948-ban Franciaországba költözött, ahol megismerkedett a nyugat híres festőivel, akik nagy hatással voltak későbbi munkáira. Alkotásaiban igyekezett ötvözni a hagyományos kínai stílust az európai művészettel, a Keletet a Nyugattal. Az 1950-es években kötött barátságot Picassóval, Miróval, Giacomettivel, Vieira da Silvával, Hartunggal és Soulages-zsal. Svájcban hunyt el 2013-ban. Az 1964-ben francia állampolgárságot kapott Zao Wou-Ki a 20. század talán legmegindítóbb nagy absztrakt festője.

Előszeretettel ábrázolta műveiben a barokkot, az űrhajósokat vagy Rubens Vénuszait. Kísérletezett rakétával, ejtőernyővel, sassal, vakuval, átlátszósággal, fényvisszaveréssel, súlytalansággal. A Taittinger Collection számára megalkotott palack középpontjában egy kakas képe áll; ő a templomtornyok csúcsainak őrzője, aki bejelenti a pirkadatot. Ez a művészet a pezsgő örömteli szellemiségét eleveníti meg. Robert Rauschenberg 2008-ben halt meg.

Bár már közelgett a szüret időpontja, a szőlő érettségi foka még nem volt tökéletes és a rengeteg eső sem segítette a helyzetet. Szerencsére időben visszatért a napsütés, a szőlőszemek gyorsan értek, és szeptember elejére készen álltak a szüretre. A Chardonnay virágos, nagy testű és komplex szerkezetű, míg a Pinot Noir fás és telt, a bogyós gyümölcs aromáit hordozza magában.

A kortárs képzőművészeti világ pedig tudta, hogy ő és Jasper Johns az a láncszem, amely összeköti Pollock és Kooning absztrakt expresszionizmusát Warhol és Lichtenstein Pop Art művészetével. Művészete, akárcsak bizonyos szürrealistáké, hulladékból és kidobott, régi és elhasznált tárgyakból tevődik össze. Ereje abban rejlik, hogy minden egyes darab, amelyet felhasznál és összeilleszt, rendkívül életteli, időt és teret teremt magának.

A Taittinger Collection üvegén ez a világegyetem afrikai. Az első kontinens néz vissza ránk és folyói az élet, a szerelem és a halál keserű sóját árasztják. A világegyetem a maga érintetlen állapotában hatalmas, különös és mélységes; vad, mint a művészet és szelíd, mint az anyja hátán pihenő gyermek. Az afrikai éjben az érzelmek és a mozdulatok füstként porladnak szét és szállnak a csillagos ég felé. Akárcsak a pezsgőnél.

A 2002-es év elejét kevés eső és aránylag enyhe tél jellemezte, a nyár pedig meleg volt, sok napsütéssel. A szüret szeptember közepétől egészen szeptember végéig tartott és az első kóstolások kerek, hajlékony és érett bort sejtettek. A Chardonnay hosszú és aromában gazdag, a terméstől függően virágos vagy gyümölcsös dominanciájú. A Pinot Noir erőteljes, gazdag és telt, egy leheletnyi bogyós gyümölcsös ízzel.

Művészi pályafutását kőszobrászattal kezdte a hetvenes években; először átlátszó és kemény plexivel dolgozott, majd később kerámiával. 1972-től Bécsben élt, ahol az akkor 300. évfordulóját ünneplő híres Képzőművészeti Akadémián folytatott tanulmányokat. Ő az „afrikai”, aki úgy döntött, hogy „feketeségét” művein keresztül éli meg, így találva meg saját útját messze otthonától. Dakarban halt meg 2015-ben.